Kutatás: még a demokraták szerint sem volt jó elnök Joe Biden
Egy friss felmérés szerint az amerikaiak többsége „gyenge” vagy „átlag alatti” szintre értékelte az elnököt.
„A síroknak igyekszünk méltó körülmények között emléket állítani” – írta bejegyzésében a II. kerület polgármestere.
„Szinte minden alkalommal, amikor felújítást végzünk Buda valamelyik utcáján, nemcsak az útfelületet cseréljük és a közműveket újítjuk meg, hanem örökségünk egy darabjához is közelebb kerülünk” – kezdte Facebook-bejegyzését Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere. A politikus szerint a Fővárosi Vízművek által végzett munkálatok során
egy temető maradványai kerültek elő.
Az így feltárt koporsómaradványok és emberi csontok vizsgálatából kiderült, száz évnél is idősebbek. Történészek bevonásával, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai megállapították, hogy minden bizonnyal egy ennél is régebbi temetőt tártak fel, ahova
a XVII. század végén, a török hódoltság alól felszabadult budaiakat helyezték örök nyugalomra.
„Az így feltárt síroknak igyekszünk méltó körülmények között emléket állítani. Ma kollégáink elszállítottak egy 3 tonnás sziklát, ami szintén az egykori temető területén lehetett, így a Szász Károly utca felújítási munkálatai zavartalanul folytatódnak” – zárta bejegyzését a polgármester.
Nyitókép: Facebook